Lehetőség fiatal csapatunk számára
Dátum: 2010. július 03. 22:58:00
Szombaton Münchenben megtörtént az EuroLiga 2010/2011-es idényének sorsolása, melynek eredményeképpen lengyel, francia, lett, szlovák és olasz csapattal fog megmérkőzni csapatunk az október végén kezdődő sorozatban. Az „A” csoport erősségéről, a pécsi esélyekről Zeljko Djokicot kérdeztük, akit Szlovéniában, Postojnában értünk utol.
Együttesünk nemrégiben kinevezett vezetőedzője, Zeljko Djokic az U20-as válogatottnál meglévő feladatait hivatalos elfoglaltság miatt szakította meg: egy FIBA instruktori megbízásnak tesz eleget U15-ös korosztályban a szlovéniai városban. Postojnában értesült arról, milyen ellenfeleket sorsoltak csapata számára, és mindezek ismeretében reálisan értékelt: - Hallottam már, hogy az első vélemények szerint könnyűnek mondják a mi csoportunkat, holott szerintem az EuroLigában egyáltalán nincs könnyű csoport, főleg nem egy olyan 22 éves átlagéletkorú, fiatalításra törekvő csapatnak, mint ami a miénk. Nem játszik már nálunk Vajda Anna, Nicole Ohlde, Mazzante, és nincsenek nagy nemzetközi tapasztalattal rendelkező légiós sztárjaink, ezért nem szabad azt mondanunk bármelyik ellenfélre, hogy könnyű dolgunk lehet ellenük. Az EuroLigát továbbra is egy nagy lehetőségnek fogjuk fel, ahol legfontosabb célunk a tapasztalatszerzés. Természetesen minden mérkőzésen igyekszünk maximálisan megtenni minden tőlünk telhetőt. A program ismeretében látható, hogy lesz egy nagyon nehéz, sok utazással járó, három idegenbeli meccses sorozatunk. Annak örülök, hogy van néhány olyan csapat az ellenfelek között, ami nincs túl messze Pécstől, így remélem, hogy a mi szurkolóink el tudnak bennünket kísérni ide és segítenek buzdításukkal, hogy ott is jól játsszunk majd – fejezte be a fiatal szakvezető.





